Ferenczy Károly, Október című képe 1903 körül készült. Ferenczy, a “magyar impresszionizmus” nagy alakja, a Nagybányai festő csoport tagja volt. Némelyek ” pictor doctus”-ként aposztrofálták őt, lévén hogy igen művelt, több nyelven olvasó, elemző, szemlélődő alkat volt. Ez a képe művészetének már kiforrott szakaszában készült. Már semmi nyoma a leíró festészetnek, mint a “Kavicsot hajigáló fiúk a Duna partján” című képén, mely alapos technikai tudást mutat, de bevallom, számomra nem túl izgalmas. Ez a kép ellenben több szinten is megérintett. Milyen érzéseket vált ki belőlem?
A fény elérése
Amint sikerül kikapcsolni az elmémet, és hagyom, hogy hasson rám a kép, már hallom a madarak csiripelését, érzem a nap melegét, és az árnyék meglepő hűvösségét. Ilyen az októberi idő. A kép közép terében a forró nyári nap által kiégetett pázsit maradványai is ezt mutatják. Érzem ennek az őszi hónapnak oly sajátságos atmoszféráját. Ez a kép tehát működik nálam, tudja azt, amit egy jó képnek tudnia kell. Hat rám! A második dolog, amivel ez a kép engem lenyűgöz, az a ragyogó napfény megjelenítése. Hogyan lehet elérni a fény ilyen ragyogását? Hogyan lehet elérni, hogy a világosak nagyobb világító értéket hozzanak létre mint a fehér pigment maga?
Ferenczy a fény-árnyék ábrázolás egyik legnagyobb magyar mestere volt. Ritka pontosan látta a tónusokat és színekben is tökéletesen meg tudta jeleníteni őket. Gyönyörű színes árnyékai szerves részeit képezik a látványnak, nélkülözhetetlen elemei a kompozíciónak, amint szükségszerű része a halál az életnek, mint rossz a jónak, hibáink a tanulásnak. Árnyék és fény: együtt léteznek, egymás kiegészítői, és következményei.
Márk Éva
Hogyan lát a festő?
Séraphine Louis (Seraphin de Senlis) autodidakta festőnő, 1864-ben született Franciaországban, egy szegény parasztcsalád gyermekeként, és 1942-ig élt. Élete utolsó 10 évében pszichózistól szenvedett, a Viller-sous-Erquery kórházban halt meg. Házvezetőnőként dolgozott középosztálybeli családoknál, szabadidejében, azaz főként éjszaka festett. Sötét padlásszobájában hozta létre ezeket a “ragyogó” képeket. Rendkívüli szenvedéllyel, szent elhivatottsággal festett. Különleges kapcsolatban állt a természettel és a természetfelettivel, ahogy ő mondta, “felsőbb utasításra festett”. Érdekes adalék, hogy festékeit saját maga állította elő, ezek receptjeit soha nem árulta el senkinek.
Séraphine felfedezését Wilhelm Uhde német származású műgyűjtőnek köszönhetjük. Ő ismerte fel zsenialitását egy kis korai csendéletében, melyet véletlenül látott meg szállásadóinál. (Uhde Séraphine de Senlis mellett Henri Rousseau-t ismertette meg szélesebb körben, de Picasso gyűjtője is volt többek között.)
A festőnőt a “naiv festők” közé sorolják. Henri Rousseau-val és még néhány kevésbé ismert kortárs festővel ők voltak azok az első festők, akik ” felemelkedhettek” a szalonok festői közé, azaz, jegyzett festőkké válhattak, “naiv” címszó alatt. Ez a jelenség persze nem hagyta szó nélkül sem a publikumot, sem a korabeli művészeket, bőszen keresték a megfelelő meghatározást, indoklást, hogy miért is befogadhatóak, ugyanakkor mégis miben mások ezek a zseniális festők a művészet világában. Wilhelm Uhde maga sem volt megelégedve magával a “naiv” kifejezéssel, ő maga például “modern primitívek” elnevezéssel szervezte kiállításaikat. Ha választhatnék, biztosan az utóbbira szavaznék magam is. Ezekben a képekben ugyan nem köszön vissza a művészeti akadémiákon elsajátítható rajzi profizmus, nem törődik elfogadott esztétikai, ízlésbeli, szabályok figyelembevételével, mégis igen erőteljes belső késztetésről, a spontaneitásról árulkodnak. A szokásos szakmai diktátumok helyét az ihletettség, esetenként az isteni sugallat veszi át.
Leveleket körbeölelő sugár
Meghökkentő a képen ez a szokatlanul erős, személyes kapcsolat minden egyes levéllel! Külön-külön, aprólékos ecsetvonásokkal ábrázolja ezeket. Minden levél egy külön individuum, más színű és máshogyan esik rá a fény. A levelek sugárzóak, sajátosan ragyognak, intenzív jelenségek. Mi az a fehér sugárnyaláb mely a leveleket körbeveszi? Középkori ikonokon látható hasonló fehér ködfelhő a szentek teste körül. Vajon így látta őket? Ha jól megnézem ezeket a leveleket, úgy érzem, hogy az átlagember szeme által megszokott fizikai megjelenésükhöz képest többet mutat meg belőlük.
Több tanulmány készült Seraphine de Senlis képeiről pszichiátriai kórképe alapján, melyekben pszichózisba forduló vallásos áhítatát taglalják. “A Nap az Isten. Ezek pedig a gyümölcsök Isten kertjében, ahogy én látom őket” – ezek pedig a művész szavai. A képek magukért beszélnek, egyedül rajtunk múlik a nézőpont megválasztása.
Márk Éva
A nézőpont megváltoztatása
Giorgio Morandi (1890-1963) olasz festőművész képeit jó nézegetni olyankor, amikor “csapkodnak